Rólunk

Miskolc első magániskolája

Az AVALON Nemzetközi Iskola Alapítvány által működtetett Avalon International School (AIS) az első Cambridge-i rendszerre épülő magániskola Miskolcon és térségében. A 2019 szeptemberében nyílt iskola és óvoda mintegy 5000 négyzetméteren biztosít színvonalas nevelési, valamint oktatási lehetőséget. A 3 és 5 évesek az óvodai oktatásunk és nevelői munkák részesei, míg 6 éves kortól pedig már a Cambridge International által akkreditált Cambridge-i módszer szerint tanulhatnak diákjaink az iskolai részlegünkön. Az Avalon Nemzetközi Iskola legfőbb célkitűzése, hogy olyan közösséget alakítson ki, amelyben minden egyes diákunk külön egyéni figyelemben részesül, melyben fejleszteni tudjuk készségeiket, tehetségüket, hogy szárnyalni tudjanak, illetve melyben teljes mértékben támogatást kapnak tőlünk, hogy felelősségteljes nemzetközi gondolkodásmóddal rendelkező fiatalokká váljanak. Az AIS épülete és felszereltsége maximálisan tükrözi az iskola által képviselt értékeket és megfelel a 21. század esztétikai és technikai elvárásainak, legyen szó akár digitális formában alkalmazható oktatási felületekről, applikációkról.

Járja körbe óvodánkat és iskolánkat virtuálisan. 

Avalon Nemzetközi Iskola

A Cambridge Early Years Programme világszerte bevált pedagógiai gyakorlatokat ötvöz a helyi, regionális és nemzeti sajátosságokkal. Ez a nemzetközileg elismert tanterv 12 tudományos alapú elvre épül, amelyek biztosítják a korai nevelés magas színvonalát és hatékonyságát.

A program célja a gyermek teljes körű fejlődésének támogatása a fizikai, kognitív, nyelvi, kommunikációs, valamint szociális és érzelmi területeken. Erős alapokat nyújt, amelyekre biztonságosan építhető az általános iskolai tanulmányok sikeres kezdete.

A Cambridge Primary Programme nem csupán tananyagot kínál – hanem tanulási élményt, amely segít abban, hogy gyermekei magabiztos, felelősségteljes, gondolkodó, kreatív és aktív tanulókká váljanak.

A program 11 izgalmas tantárgyat ölel fel, köztük az angolt, a matematikát és a természettudományokat, miközben bőséges lehetőséget kínál a kreativitás, az önkifejezés és a személyes jóllét fejlesztésére. A tanulók kiegyensúlyozott, támogató környezetben bontakoztathatják ki képességeiket – megalapozva ezzel egész életükre szóló tanulási kedvüket.

Cambridge Lower Secondary Programme célja, hogy tanulóinkból felkészült, motivált és gondolkodó fiatalokat neveljünk, akik készen állnak a következő oktatási szint kihívásaira.

A tanterv szorosan összehangolja a tanítást, tanulást és értékelést, hogy valódi fejlődést érjen el. A diákok nem csupán tudást szereznek – hanem olyan készségeket és szemléletet is, amelyekkel magabiztosan léphetnek tovább tanulmányaikban és a való életben egyaránt.

AIS TANULÁSI ÚT

3 - 6 éves korig

Early Years Foundation Stage

 Óvoda

Year 1 – Year 6

Cambridge Primary

Általános Iskola

 

Year 7 – Year 9

Cambridge Lower Secondary

Gimnázium első szakasz

Year 10 – Year 11

Cambridge Upper Secondary

IGCSE nemzetközi érettségi

Year 12 – Year 13

Cambridge Advanced

AS és A nemzetközi emelt szintű érettségi

Missziónk

"Célunk, hogy nyitott szemléletű, önálló tanulásra és döntéshozatalra képes, felelősségteljes diákokat neveljünk."

Víziónk

"Küldetésünk, hogy oktatásunk által megteremtsük a boldog, sikeres és értékes élet alapjait a jelenlegi és a jövő generációi számára."

Iskolai élet

Iskolai étkezés

Az Avalon International School saját konyhája által háromszori étkezést biztosít minden gyermek és tanuló számára (tízórai, ebéd, uzsonna). Külön figyelmet szentelünk a minőségi, egészséges ételek elkészítésére, a mindennapi zöldség és gyümölcs biztosítására.

Egyenruha

Az egyenruha viselése az Avalon International School diákjainak összetartozását és az iskolához való szoros köteléket szimbolizálja. Célunk, hogy az egyenruha kényelmes viselet legyen a gyermekeknek, ugyanakkor megjelenésében utaljon az iskola által képviselt értékekre, prioritásokra.

Eseményeink

Az Avalon Nemzetközi Iskolában teljes mértékben azt a nézetet képviseljük, hogy tanulni bárhol lehet, a tanulási folyamat nem osztályteremhez kötött.  Célunk, hogy a diákjaink által megszerzett tudásukat a valós élettel össze tudják kapcsolni, mindezért számos tanítási órán kívüli plusz eseményt szervezünk diákjaink számára, amikor a tanulási folyamat sokféle szinezetét tudjuk biztosítani a diákjaink számára, mint például az Állatok Világnapja, Halloween, Diwali, Fordított Nap, Kínai Új Év Ünnepe, Könyv Hete, Óceánok Világnapja, … 

Csapatunk

150
éves múlt
10000
iskola
160
ország
1000000
tanuló

Rólunk írták

Get App - Zoment

Choose your platform and get started!

Avalon International School
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.